Nemzetközi labdarúgás

Serie A: Juventus-Napoli szuperrangadó szombaton – beharangozó

""

A tabellán egyaránt 19 ponttal álló két együttes közül jobb gólarányának köszönhetően az orosz bajnoktól igazolni akaró Juventus az első jelenleg, ám a sorrend szombatra változhat, amennyiben Walter Mazzari csapata győzni tud Torinóban. Ez ugyanakkor mindenképpen nagy bravúrnak számítana, mivel a Juventus nem csupán a mostani szezonban menetel, hanem a korábbi kiírást is vereség nélkül nyerte meg, s már 46 bajnoki meccse tart veretlenségi sorozata.

Nagyszerű mérkőzésre számítok, de nincs értelme arról beszélni, hogy ez az összecsapás dönthet a bajnoki címről, még nagyon sok van hátra” – mondta Fabio Quagliarella, a Juventus jelenlegi, a Napoli korábbi csatára.

Antonio Conte vezetőedző tavaly nyári kinevezése óta a Juve egyetlen elbukott tétmeccsén, az Olasz Kupa fináléjában éppen a Napoli volt az ellenfél. A két csapat legutóbbi találkozóját, az Olasz Szuperkupáról döntő meccset ugyanakkor a Juve nyerte, hosszabbítás után.

A hétvégi összecsapás előtt a Juventusnál kell komolyabb sérültekkel számolni. Gianluigi Buffon már az olasz válogatott keddi világbajnoki selejtezőjén sem védhetett izomsérülés miatt, s valószínűleg a Napoli ellen sem játszhat. Rajta kívül Claudio Marchisio, Mirko Vucinic, Sebastian Giovinco és Paolo de Ceglie is sérüléssel bajlódik.

A bajnokságban gyengélkedő, legutóbb a városi rivális Internazionale ellen vesztes AC Milanra újabb nehéz meccs vár, mivel a harmadik Lazio vendégeként lép majd pályára. A Manchester United játékosáért, Naniért bejelentkező milánói együttes formáját tekintve a találkozónak a rómaiak az esélyesei, ugyanakkor Massimiliano Allegri tanítványainak mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy ne hízzon tovább a már így is tetemes, 12 pontos hátrány az éllovasokkal szemben.

Tőzsér Dániel csapata, a Genoa vasárnap este az AS Romát fogadja a forduló zárómérkőzésén.

LABDARÚGÁS
Serie A, 8. forduló
szombat:
Juventus-SSC Napoli 18 ó
SS Lazio-AC Milan 20.45
vasárnap:
Cagliari-Bologna 12.30 ó
Atalanta-Siena 15
Chievo-Fiorentina 15
Internazionale-Catania 15
Palermo-Torino 15
Parma-Sampdoria 15
Udinese-Pescara 15
Genoa-AS Roma 20.45